"A >>véletlen<< szó istenkáromlás. Semmi sem véletlen a nap alatt." (Gotthold Ephraim Lessing)
Pátriám, a Bükk magaslatainak erdőmélyi folyosóin, eleven erősségeinek pazar csarnokaiban járva, egy-egy felrebbenő szárnyas megzörgette lombjainak boltívével övezve, nem egy barokk palota udvartartásának pompája von bűvkörébe, inkább egy gótikus várkastély fáklyás félhomálya. Zsúfolt fűrengetegen, fölfelé törekvő, gizgazos gyomvilágon, cserjék ágbogán, marasztaló tövisek és virágokon, a rovátkolt barmok mindennémű ízein verekszem át magam, miközben beledöbben a lelkes állat bennem: mindez egyszerre pompázatos hívság és profán áldozat, avagy festett dáma egy bájos menyecskében.
Keserves esőzések után az ösvények talaja lápvilágot idéz. Bakancsom talpa sárral gyűlik meg, minden egyes lépésnél az anyaföldbe süppedek. A szőlődűlők széle is nedves, ám köztük a csapás humuszát már kiszárították a nap arany sugarai. Lábam nyomán porzik az út. Ez a hazám.
