Az irodalom elpiacosodása Magyarországon a kilencvenes évek közepén történt meg. Bár a posztmodern "korszakhatárát" – ha ebben az esetben lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni – világszerte általában 1970 környékén szokás meghúzni, hazánkban nem egységes ez a napjainkig tartó korszak, a piaci viszonyok késéssel éreztették hatásukat.
Magyarországon a rendszerváltásig a könyvterjesztés és -kiadás el volt választva egymástól. A legfontosabb kiadóknak a (rendszerváltás után megszűnt) Szépirodalmi Kiadó és a Magvető Kiadó számítottak. A piaci viszonyok kialakulásával az egyik fontos változásnak az számított, hogy összefonódott a könyvterjesztés és -kiadás. Egykor a legnagyobb könyvterjesztő cég a Libri volt, és miután privatizálták, itt is megfigyelhető a két piaci funkció társulása. Hasonlóan az Alexandra Könyvesházhoz, amelyik viszont egy pécsi kiadóból nőtte ki magát naggyá.
A piacosodáshoz azonban a pénzhiány is hozzájárult. Korábban az irodalmi művek kiadását és terjesztését – és gyakorlatilag a teljes kulturális szférát – két fő kulturális költségvetési forrásból finanszírozták. Ezen források egyike természetesen az állami finanszírozás volt, amely a központi költségvetésből történt, a másik pedig a Soros Alapítvány – 1996-ig –, amelyből az erre a szférára fordított összeg nagyjából annyi volt, mint az állami költségvetés. Ennek révén sokáig kényelmesen működtek mind a kiadók, mind a szerzők.
A Soros Alapítvány azonban a kilencvenes évek közepén kivonult a kultúra finanszírozásából, és inkább a szociális szférába fektette a pénzt. Így kiesett az egyik legfontosabb forrás. Ezekhez a változások eléggé eltérő viszonyokat alakítottak ki.
