...kivéve Szép Ernőt, aki már előtte is" - kezdem Cserna-Szabó (m)ondatával [co(g)ito ergo sum - (g)ondolkodom, tehát vagyok], miközben az ős(g)ond harangkondító (hon)alaptételeként szembesülök - tűzhelyem s családom nem bántó köreiben - egy blogformátumot öltő szüzsé elbeszélésének nehézségeivel. Számot adni számtalan módon lehetséges - ha egyáltalán lényeges a szám(la)adás egy ilyen vagy ehhez hasonló esetben, amikor eleve a szexussal vonom párhuzamba a textust, szexualitással a textualitást, holott ez csupán az élő, eleven logoszra érvényes; írásomat önnön logoszításának ezen aktusával (logikus konklúzió!) rögtön nemzővé is tettem. Sikeresen eljutottam tehát az első olyan szillogizmus megszületéséig, amely a továbbiakban remélhetőleg hozzásegít blogom jövőbeli prosperitásához és forradalmi továbbfejlődéséhez, egy revolucionális evolúcióhoz (avagy fordítva), már ami azt illeti.
Sokat (g)ondolkodtam (már megint, ám ezt most sem tudtam kihagyni!), szóval, rengeteget agyaltam azon, hogy hát mivel is kezdjem eme netnaplót, a napi események, az átélt történések (habár nem tudom, hogyan is lehetne egy történést átélni úgy, hogy előbbi már eredendően múlt időben beszéli el - hogy is lehetne másképpen! - azt, ami velem megtörtént, amelyet átéltem, de a múltnak egy adott időintervallumán keresztül (nincsenek pillanatnyi történések, csak egy-egy hosszabb-rövidebb időtartamra vonatkozóak). Ekkor azonban már a "történés" sem adekvát kifejezés erre, hiszen fogalomként szintén egy megtörtént (!) eseményre utal, sem a történet, sem pedig egyéb hasonszőrű jelentéssel bíró szavak - csakis az, amit most sebtében kitaláltam s kitálalok, fogyaszd, Nyájas Olvasó, egészséggel: ez pediglen a "történ". Igen, jól olvasod, nincs tévedés; szvsz azt megfelően kifejezni, hogy valamit éppen átélek a múlt egy meghatározott szakaszában, de mindezt nem kívánom múlt időbe tenni, csakis a "történ" neologizmussal (na, tessék, már megint logizmus, logika, logosz, holott mi, bölcsészek ehhez állítólag nem értünk :P) lehetséges.
Tehát, kérem tisztelettel, az általam ma átélt történek (hogy velem mik meg nem történnek, amennyiben agyviharzásom van!) nemtörténeknek minősülnek, hiszen a megbeszéltek ellenére édesapámmal nem mentünk be a pénzintézetébe, így nem caplattunk odáig, nem húztunk sorszámot, nem várakoztunk háromnegyed órát a sorunkra, amíg a kijelzőn végre nem jelent meg a számunk, s nem fáradtunk oda a nem kedves és nem szívélyes ügyintéző hölgyhöz, aki nem türelmesen nem magyarázta el a tényállást és a számlacsomagváltás részleteit, mely utóbbi nem is történt meg. Délután nem gyalogoltam be a belvárosba az olasz nyelvi klub összejövetelére, így azon nem vettem részt, és nem élményekkel gazdagon távoztam.
Most már csupán egy méltó befejezést kellene találnom szövegcoitusom utáni szomorúságom mérséklése végett, s ehhez a legalkalmasabbnak - ha már latrikánus módra jártam el a textus méltóságát illetően - Madách Gáspár e sorait találtam:
"Noha kezemen vagyon apertúra,
Mely szemeimet genyetbűl tisztítja,
De ha sólymocskámnak rám fordul az fara,
Mindjárt szememnek megjün szép világa."
Finito.
