Tavaly őszi blogolatomban (Közelítő tél a Bükkben) így fűztem a szót:
A munkás hétköznapok közepette alig marad időm az emberi civilizáción kívüli világban barangolni, ami egy-egy bükki túrát jelent. Néha komoly csömört érzek a XXI. század katyvaszától, ilyenkor a természetbe vágyom vissza. A természet, az Anyaföld igaz és egyszerű értékek közvetítője, ebben a megfogalmazásban mellőzendő minden posztmodern bonyolultság. A Civilizáció szirupával és szómájával szemben a Természet nyers és valódi. Nem posztmodern vagy póz-modern, se nem maradi, nem konstruktív vagy dekonstruktív, se nem strukturalista vagy kognitivista. Nem népnemzeti, nem neokon, nem neolib, se nem etatista, se nem szocialista, se nem anarcho-szindikalista. A Természet maga a megtestesült szabadság, rend és harmónia.
S most így fűzöm tovább:
Cinkos szövetség ez az Embert bennfoglaló Természettel. Ki az Ember? Az vagyok, aki a Természet része. A Létrehozó részrendszereként nem a tulajdonom a Rendszer, de nem is vagyok a Rendszer tulajdona. A Létrehozottat, vagyis a civilizációt uralni törekvő akarat a Létrehozó függvénye. Az emberként Létrehozott nem igázhatja le, nem hajthatja járomba a Létrehozót, melynek függvénye, de kollektív Tudatában így regisztrálja a Természet kizsákmányolását. Gondoljunk Nietzsche okfejtésére, aki szerint az "oktalan" szúnyog a világ repülő középpontjaként tételezi magát! A karvaly viszont, amint túráimon tapasztalom, szétterjesztett szárnyakkal siklik a magasban, de számára a világ centruma a zsákmány és az itató.
Ennek a cinkos Szövetségnek a keretein belül interakciót folytatok a Rendszerrel, melynek része vagyok. Én így haladom meg a Nihil erőinek jóvoltából uralomra jutott, a valódi (ő, aki) Isten helyére lépő Ember tartományává redukált Létet. Szövetségem kiút a Nihilből az Élet felé.
