A mindenkori olvasókban mindig ott munkál az igény, hogy bizonyos kódokat elsajátítsanak. E kódokat a szerzők hozzák létre és alkalmazzák az olvasói tudat formálására. A költőszerep kultusza elsősorban a romantikus hagyományhoz köthető, de a romantika korát megelőző korszakokban is gyakorta jellemző, hogy a költő bizonyos közösségi szerep(ek)et vállal – példának okáért ez volt jellemző a költő és hadvezér Zrínyire is. A költőszerepnek ez a kultikus szemlélete mindig felértékeli e szerepet azokban a korszakokban, amikor a kollektív közösségi tudat a szabadság valamilyen szintű deficitjét, hiányát érzékeli. Ezekre a korszakokra jellemző, hogy a költő mintegy a közösség tagjai nevében beszél, lángoszlopként szól gyakran nagy emberi értékekről.
Ez a fajta struktúra azóta megváltozott. A költői szerep módosulása maga után vonta a szerzői tudat megváltozását is. Petri György pl. 1989-ben képviseleti pozícióba helyeződött. Ebben a történelmi pillanatban – bevallása szerint – végig kellett gondolnia a szerepét. Ekkor újra végre kellett hajtania a leválást. Jeleznie kellett, hogy ő elsősorban irodalmár, aki nem kíván képviseleti szerepet betölteni.
Lassan elindul egy változás, ahol az olvasók is mást várnak az irodalomtól. Az olvasó ma elsősorban a szórakozást, szórakoztatást keresi a művekben. Az irodalom is beépült a szórakoztatóiparba, ezen belül próbálja megőrizni a maga sajátosságait. Az olvasóközönségről utoljára a hatvanas évek végén lehetett egységesen gondolkodni. Amit ma hazai kultúrának nevezünk, szubkultúrák sokaságából épül fel. Ezek mindegyike kialakítja a maga irodalmi tudatát, megtalálja a szerzőit.
Tapasztaljuk, hogy az elmúlt évtizedek információs forradalma, az „információs szupersztráda” kiépülése a társadalmi kommunikáció intézményesült formáit, illetve a kulturális, valamint a kultúraközi érintkezés módjait is alapvetően megváltoztatta. E folyamat alappillére az Internet, pontosabban a World Wide Web megjelenése és gyors elterjedése volt, hiszen ez tette lehetővé a világméretű hálózaton keresztül az audiovizuális – vagyis hang-kép-szöveg befogadását összekapcsoló – jelkomplexumok tér- és időfüggetlen, korlátok nélküli, egyidejű továbbítását.
Mindannyian, akik használjuk a webet, nap mint nap szembesülünk a real time, a valós idő jelenségével (vagy annak illúziójával): arról, ami a világ másik végén történik, késés nélkül, azonnal, ugyanabban a pillanatban értesülünk – vagy ezt hisszük. Sőt: a közvetlen emberi kommunikáció alapformája, a személyközi, interperszonális érintkezéshez hasonló, virtuális kapcsolatba léphetünk bárkivel, aki „anyagi valójában” időben és térben távol van tőlünk. Arra is lehetőségünk van, hogy több személlyel (vagy az ők „virtuális ego”-jával), személyek csoportjaival vagy egymástól függetlenül más-más helyen tarózkodó, de a kibertérben egymásra találó virtuális tudatokkal értekezzünk. Új, virtuális csoportok, közösségek, kultuszok, értékek létrejöttének lehetünk tanúi.
Mindez a kultúráról alkotott felfogásunkat, a kultúrához való viszonyulásunkat, illetve az ahhoz való hozzáférés elvi lehetőségeit is gyökeresen átformálta. Kultúrának tekintjük „azt az erőfeszítést, hogy bizonyos jelölőket és a hozzájuk tartozó megfejtési kulcsokat a következő nemzedékek is megkaphassanak.” A jelölőkhöz, vagyis a tulajdonképpeni kulturális tárgyakhoz mindig kapcsolódott egyfajta „egyetemesség-mítosz”: a történeti korokon és földrajzi helyeken átívelő „egyetemes kultúra” képzete; mindebbe jól illeszkednek a világirodalomról vallott nézeteink. Ennek tudható be az a törekvésünk, hogy egyetemesnek tekintett kulturális értékeinket és azok jelentéstartalmát megőrizzük az utókor számára.
Az egyetemes kultúrának az ilyen, szintén hagyományozódott megközelítése arra sarkallhat bennünket, hogy összevessük azt az információs társadalom „egyidejűség-mítoszával”, a virtuális jelen levés egyetemességével. A virtuális tudat is szövegekben jelenik meg, jut kifejezésre – például fórum-hozzászólás formájában, csetelés közben vagy saját blog-írásokban. S mindez virtuálisan „egyenrangúnak” tekintendő és ugyanúgy hozzáférhető minden egyes felhasználó számára, mint – Spiró kifejezésével – az internetre „fellőtt” irodalom. S mivel a világháló „nem ismeri” a kulturális értelemben vett, esztétikai konvenciókon (is) alapuló szöveghierarchiát, az internetre került irodalmat egészen más, a hagyományos könyvkultúrától lényegesen eltérő kontextusba helyezi.
Az eredetiség többé nem a szerzői, alkotói eredetiséget, a „szerzői zsenit”, a köré szerveződő kultuszt jelenti, hanem a kivitelezés, megvalósítás-megvalósulás, illetve a módosítás-hozzátevés eredetiségét. Aki egyérdekes hozzászólással, gondolattal, „dizájnos” videóval, képpel, hanggal gazdagítja az adott jelkomplexumot, eredetinek számít.
Az irodalmat az is „különlegessé” teszi a világhálón, hogy egy szövegállományhoz nem tartoznak szervesen és természetesen kép-, mozgókép- és hangállományok. Az internet „médiakonvergenciáját” érhetjük tetten abban, hogy az eddig külön álló, más-más kulturális, művészeti vagy (tömeg)kommunikációs közegbe tartozó műfajok egyesülve hoznak létre új műfajokat.
Az irodalom szintén hálózatszerűen kezd el működni, mely egymástól látszólag igen távol álló szövegeket is összeköthet. A szövegközi határok ezáltal kitágulnak, és ez az olvasási szokásokat is megváltoztatja, hiszen a különböző szövegek befogadási sorrendje nem tervezhető. A szövegek megalkotóinak mindezt már a szöveg tervezésekor figyelembe kell venniük.
Végül szeretnék néhányszót szólni az irodalmi műhely megalakulásáról!
A főiskolán két évvel ezelőtt már létezett egy Kelet Versműhely nevű kezdeményezés. Ennek inkább a tematikus előadások álltak a középpontjában. Leginkább a lírával foglalkozott: a résztvevők különféle líramodelleket tárgyaltak lineáris sorrendben haladva, az irodalmi kör erősen szemináriumjelleget öltött. Majd idén két, itt is jelen lévő hallgató, Herédi Rebeka és Kispál Dániel elhatározták, hogy olyan alkotókört hoznak létre, amelyik inkább az áttekintő jellegű, általánosabb és spontánabb, kötetlenebb műhelymunkára épül, mert a résztvevők egy jó része nem a magyarosok közül kerül ki.
A szervezők felhívása alapvetően „szövegboncolgatásra” vonatkozott, de közben mimindannyian, az irodalmi kör tagjai azt tapasztaltuk, hogy inkább a saját alkotások kerültek előtérbe. Persze megmaradt az eredeti elképzelés is, vagyis a szövegek behozatala és közös elemzése. Az építő jellegű elemzés és boncolgatás azért fontos, mert általa az egyén is fejlődik. Sokan nem adják elő, illetve hozzák be a saját szövegeiket, de mindenki részt vesz az együttes értelmezésben. Bár a slam már az eddigiekben is megjelent, még szélesebb aspektusban szeretnénk behozni. Az egri slammer kört Irlanda Máténak, műhelyünk aktív tagjának a kapcsolatai révén is bevonnánk.
A jövőben egyrészt kiterjesztenénk a műhelymunkát a főiskola falain kívülre is, másrészt nevesebb szerzőket hívnánk meg körünkbe. A teljesség igénye nélkül Parti Nagy Lajost, Krasznahorkai Lászlót, Spiró Györgyöt, Kovács András Ferencet, Grecsó Krisztiánt, Dragomán Györgyöt, Závada Pétert, Bartis Attilát és Fehér Renátót is szívesen látnánk műhelyünkben. Most pedig következzen a már említett Herédi Rebeka, Kispál Dániel és Irlanda Máté bemutatkozása! Köszönöm a figyelmet!
2015. június 11.
