Egy korábbi blogposztomban Nietzsche gondolatait próbáltam továbbvezetni a saját felfogásom szerint. A kultúrát – mely egy bizonyos felfogásban az egyes nemzedékek azon törekvése, hogy meghatározott jelölőket és a hozzájuk tartozó megfejtési kulcsokat a következő nemzedékek is megkaphassanak – a fenntarthatóság alapjaként tételeztem. Sőt: a "valódi" kultúrát lényegileg egyenesen a fenntarthatósággal, a fenntartható szintre emelt civilizációval azonosítottam. Felfogásomban a civilizáció "kultúráját" az a törekvés jellemzi, hogy többé nem a természetet, a bioszférát, az őt bennfoglaló rendszert akarja meghaladni, hanem saját korábbi expanzív gondolkodását. Így a két rendszernek – az embert létrehozónak és az ember által létrehozottnak – összhangba, nem statikus – hiszen számos kaotikus jegy, "rendszertelenség" is található bennük –, hanem dinamikus egyensúlyba kell kerülnie egymással. Ennek a dinamikus egyensúlynak az említett rendszerek egymáshoz való viszonyát determináló "kizsákmányolásokat" is meg kell szüntetnie: nem csupán az ember által a természetét, hanem a civilizáció által az emberét is. Vagyis az emberi elmét, a tudatot a maga szabadságában és társadalmi hatóereje által kell a fenntartható civilizáció kultúrminimumaként feltételezzük.
1988 táján Hans Moravec, a pittsburghi Carnegie-Mellon Egyetem Robotikai Laboratóriumának igazgatója különös gondolatokat vetett papírra. Elképzelése egy olyan szuperszámítógépről szólt, melybe egy intelligens robotsebész által az emberi agy tökéletesen "letöltött" változatát lehet "feltölteni". Az első hallásra abszurdnak és utópikusnak ható eszmefuttatás azon kívül, hogy a fiziológiailag adott tökéletlenségeket "küszöbölné ki" egy (majdnem) "tökéletes komputer" megbízhatósága által, "kiszabadítaná" az emberi tudatot a biológailag meglévő korlátai közül, mintegy "felemelné" és "kiterjesztené" egy magasabb tudatossági és hatékonysági szintre. A téma azóta számos közvetett, illetve közvetlen irodalmi-filmes-populáris feldolgozást-továbbgondolást ihletett, a sci-fi műfajban "korszellemet" írt, új kultuszt is teremtett. Számtalan gondolkodót is értelmezésre sarkallt.
Jómagam a téma elméleti alapjait leginkább mentális modellként veszem, nem valós lehetőségként. Eszerint annak a civilizációs szintlépésnek, emelkedésnek, melyről már a korábbiakban is értekeztem, egyfajta felemelt, kiterjesztett, a nietzschei értelemben "nemes" tudat felelhet meg. Ez a felelősség és a hatékonyság magasabb szintjén álló elme, az eddigi civilizációs gondolkodási szintek béklyóiból kiszabadított individuum a társadalom többi tagjával összefogva és felelősen, hatékonyan együttműködve, "kollektív tudategyüttest" alkotva valósíthatja meg a fenntarthatóság irányába tett civilizációs lépést. Ezzel párhuzamosan az emberi elme, rajta keresztül a koherens és konstruktív közösséghez tartozó, erős egyén azokon a gondolkodásunkat, a kognitív struktúráinkat eleve jellemző, kicsinyes jegyeken is némileg felülemelkedne – bár teljesen elszakadni természetesen nem tudna azoktól –, melyek eddig a civilizáció legsötétebb bűneihez, valamint a féktelen hatalmi mámorból adódó kizsákmányolásokhoz, kizsigerelésekhez vezettek. A civilizáció "piramisjellege" egyenlőbb struktúrák felé mozdulna el, a piramis tetején lévők kevésbé a saját törekvéseiknek megfelelően állítanák szolgálatukba az "alacsonyabb régiókban" elhelyezkedők tetterejét, kevésbé a saját értelmezésüket érvényesítenék a fenntarthatóság felfogásában.
