Ha az élet dolgai közül valamelyekre mondható, hogy egyszerre jelentenek szenvedélyt és kockázatot, akkor a téli túra ezek közé tartozik. A szokottnál is tudatosabban és minden idegszálunk feszült figyelmével kell ilyenkor járni az erdőt, hiszen a természet erői ekkor Szküllaként és Kharübdiszként őrzik a tavasszal és nyáron jól járható ösvényeket. Személyes létünkben, egzisztenciánk szempontjából egyébként is meghatározó, mikor, miért és hogyan kockáztatunk. A téli erdő egyfajta leképezése ennek, és arra is nagyon jól megtanít, hogy az előttünk tornyosuló akadályok legyőzése koncentrációnk, éberségünk és mentális teljesítményünk függvénye, melyet motivációnk állandó megújításával optimalizálhatunk. Akaraterőnk próbatétele ez, hosszabb táv esetén a holtpontok többször is eljöhetnek és végigkísérhetik utunkat. Ám mindenért kárpótol az eksztatikus érzés, a katarzis, melyet a megtett és hátrahagyott, de a helytállásunkra emlékeztető út jelent, s az a közeg, a természet pogány szentélye, melyben mindezt megtesszük.
A téli erdőjárás
