„A számtalan villódzó naprendszerbe szétporciózott Világmindenség egyik félreeső szegletében volt egyszer egy égitest, amelyen bizonyos okos állatok kitalálták a megismerést. Ez volt a legelbizakodottabb és leghazugabb pillanata a >>világtörténelemnek<<: de éppenséggel nem volt több egy pillanatnál. A természet néhány lélegzetvétele után megdermedt a bolygó, s az okos állatok egytől egyig elpusztultak. – Így szólhatna valamely mese, de kitalálója még ezzel a fabulával sem illusztrálhatná kellőképpen, milyen szánalmasnak, árnyékszerűnek és tűnékenynek, mennyire céltalannak és nem szükségszerűnek mutatkozik a természet egészén belül az emberi intellektus. Örökkévalóságokon át nem létezett, és semmi sem fog történni, ha ismét szertefoszlik. Ezen intellektusnak ugyanis semmiféle olyan missziója nincs, amely az emberéleten túlmutatna. Teljességgel emberi, s egyedül nemzője és birtokosa tekint rá olyan pátosszal, mintha ő lenne a világ tengelye, amely körül forog. De ha szót tudnánk érteni a szúnyoggal, megtudhatnánk, hogy ez apró rovar ugyanevvel a pátosszal úszik a levegőben, s önmagát véli e világ repülő középpontjának.”
(Friedrich Nietzsche)
Nietzsche gondolatmenetét némileg szabadon értelmezve és kiegészítve, mintegy folytatva: Az emberiség csak egy epizódszerű történés, időben behatárolható narratíva a Világegyetem végtelenségéhez képest. A civilizáció kezdetei óta metaforahálók szövevényében vergődik, és azóta semmi lényegit nem mondott az igazságról, az őt körülvevő és magába foglaló világ és természet rendjéről és káoszáról, az emberről és a Teremtőről. Az ember intellektuális lény, aki az önmaga teremtette logosz általi megismerésre törekszik. Miközben a nyelv teremtette morál és igazság tautológiája nevében, abból és arra építkezve megalkotta a maga törvényeit, a rend és káosz dialektikáját nem értette meg, ezért tönkretette az Anyatermészetet. A valódi kultúra a civilizációs bűnök meghaladása lenne, vagyis a civilizáció felemelése és összhangba hozása az őt bennfoglaló rendszerrel – beleértve a rendszertelenségeket, a kaotikus jegyeket is. A „felemelt” civilizáció fenntartása akarat kérdése, mely alapvető jogunkhoz, az önmagunkat a természet szerves részeként értékké emelő igazsághoz vezet el.
