Az megvan, amikor a közönséges menedzser (egy időben mindenkit annak hívtak!) elmereng az életén? Dolga végeztével bepattan a sportkocsijába, és így bölcselkedik: "Már megint eltelt egy olyan nap, amikor nem használtam azt a tudást, amit a kovalens kötésről tanultam. Milyen különös! Lehet, hogy haszontalanul tettem szert rá?" Felvillan valahol a szürkeállománya valamelyik részterületén, a stimulált agysejtcsoportban egy szinaptikus ledlámpa, s ez arra a szinoptikus megállapításra sarkallja, hogy "de hát az életünk szerves kémia, csupa valencia és reaktív kötések láncolata!" Végül a gázra lép, mert eszébe jut, hogy várja otthon a neje és számítanak rá a gyerkőcei. A céges teamet odahagyva a családi közössége.
Valahogy úgy vagyunk a nemzet(i közösség)fogalmunkkal is, mint a kovalens kötésről szerzett iskolai tudásunkkal. Betéve tudjuk, belenevelődtünk, eszménynek tekintjük és folyton folyvást hangoztatjuk, csak épp nem használjuk. Mintha valamilyen egzotikus fűszer lenne a terítékünkön, csak épp nem ízesítenénk vele az ételt, vagy a bölcsek kövének birtokában nem csinálnánk aranyat. Elvégre bármikor hivatkozhatunk rá, s itt a csodaszer meg- és kijelölése fontosabbá válik, mint maga a csoda. Végül ráeszmélünk, hogy amit mi mágikus fűszerszámnak hittünk, valójában csupán őrölt bors, és a "lapis philosophorum" sem "ultima materia", hanem csak közönséges borostyánkő. Mintha valami lenne, de annak a valaminek csak a zárványa. Üres, bármivel kitölthető hely, tátongó halmaz. Félő, hogy mindössze egy tetszetős, de jolly joker voltánál fogva annál veszedelmesebb frázis. Egy szofizma.
Az egyéni szabadságjogok az önkénnyel szemben védelmet, a közös társadalmi célok megvalósításának lehetőségét, az egyén individuális és kollektív önmegvalósítását szavatoló közösségek keretében teljesedhetnek ki. Az autonóm, önszervező(dő) rendszerek, intézmények, civil szerveződések és a közvetítő testületek hatékony kooperációja és párbeszéde a közös nemzeti egység keretében és támogatásával, ezt az egységet erősítve valósulhat meg. Ebben a tekintetben részint példának tekintem a Cameron-féle jelenlegi brit modellt is.
Igen, ezt én írtam le nem is olyan régen. Eötvösről és a nemzeti szabadelvű gondolatról. Az egy dolog, hogy az események olyan irányt vettek a Brexittel (és az ahhoz vezető úttal), melynek hatására a nézeteimet revideálnom kellett. "[A britanniai változások okán az utolsó mondatot így módosítom: >>Ebben a tekintetben részint példának tekintem a jelenlegi brit modell általános alapelveit is.<<]" (A Nagy-Britanniában jelenleg zajló gazdasági, társadalmi és egyéb folyamatok, tendenciák azóta megerősítettek abbéli hitemben, hogy szükséges volt a felülvizsgálat. És ez a kritika természetesen nem Theresa May személyének és politikájának szól.)
Eötvös József is ugyanazt az organikus nemzetfogalmat forgatta korabeli Rubik-kockaként, mint kortársai. S mintha a Lajtától keletre másfél-két évszázad alatt semmi nem változott volna: ez a maradandóság régiója. Megvan az oka, hogy ez miért alakult így, és annak is, hogy a Lajtától nyugatra miért alakult másként. Miért tekintjük a nemzetet egy kulturális, bár sokszínű közösségnek imitt, s miért különböző egyének, közösségek, kultúrák lazán, csak a politikum által összekapcsolt egyvelege amott. Az egyik a kovalens, a másik az ionos kötéssel hozható összefüggésbe.
S hogy milyen utakat lehet még kijelölni? A nemzeti szabadelvű gondolatra – Eötvös József 19. századi, organikus nemzeteszmény és klasszikus liberalizmus összeegyeztetésére tett kísérletének "korszerűsítési lehetőségére" – már hoztam egy példát, amelyik alapelveiben részint idejétmúltnak és rugalmatlannak bizonyul(t). A jobboldali, konzervatív liberalizmus napjainkban ezeket az alapelveket már túlhaladta, ezt most nem fejtegetem bővebben. A konstruktív baloldaliság lehetőségeit elemzi az alábbi cikksorozat a Kettős Mércén:
kettosmerce.blog.hu/2013/12/25/a_hianyzo_baloldal_mi_lenne_ma_egy_baloldali_part_kuldetese_es_erdeke
