...hiszen egy újabb nemtörténről (emlékeztetőül: a "történ" neologizmus a "történet"/"történés" szavakkal jelölt fogalmak jelenidejűsítése a múltban, elvtársaim az Úrban) vagyok kénytelen - avagy saussure-i értelemben önkényes - beszámolni. A helyzet pacifikus szignatúrája ugyanis az, hogy ma reggel 9 órára találkozót beszéltem meg egy bizonyos delikvenssel, aki - miközben már éppen készülődtem volna - 8 óra környékén sms-ben mondta le és odázta el az időpontot. Semmi gond, gondoltam magamban, hiszen a probléma épp az lett volna, ha nem figyelmeztet, azaz beszédtettének eme performatív aktusával nem hívja fel a figyelmemet a performansz - adott esetben egy állással kapcsolatos beszélgetés - elmaradására. Így hát igazat mondott, habár meghazudtolta korábbi kijelentését, miszerint a megjelölt helyen és időpontban lehetséges a megbeszélés, ellenben ha ugyanezt nem tette volna meg, igazat se mond és nem is hazudik, mégis hazugságnak (az igazság elhallgatásának) minősült volna. (Tényleg: a hazugság - ha valaki hazudik - hazugságként - az illető által saját hazugmondásaként - való feltárása, vagyis kimondása igazmondásnak minősül? Hiszen a hazugságot pontosan azt teszi azzá, ami, hogy igazságként van beállítva és annak is hiszik, viszont ebben az esetben nem tudjuk, hogy az. Valójában tehát akkor derül fény a hazugságra, amikor kiderül vagy a hazug ember bevallja azt, ekkor azonban már nem hazugság, hiszen az előbb említett feltételek nem teljesülnek, illetve érvényüket vesztik vele kapcsolatban. Ebből következően "hazugság" mint olyan nem is létezik? Ámbár a hazudás aktusa korábban akkor is végbement, vagyis egy megtörtént hazugsággal van dolgunk.) Ám mivel ez utóbbi - az igazság elhallgatása - nem történ(t meg), ezt egy újabb nemtörténnek tekinthetjük, amely ebbéli minőségében már olyannyira komplikált, hogy sehogy sem fér össze a stádiummorális egzisztenciával. :D
Kávészünet.
